Kopcsik Laura csupán 13 éves, mégis többszörös országos bajnok, kupagyőztes, Európa-bajnoki bronzérmes taekwondós. Kiskorában a legtöbb lányhoz hasonlóan tornázott, szertornázott, fitneszezett, a taekwondóval 4 éve ismerkedett meg. De mégis hogyan választhatott a “vasággyal együtt” 37 kilós kislány pont egy ilyen kemény sportot?
A kezdetekről, a jelenről és a jövőbeli tervekről beszélgettünk Laurával és az édesanyjával, Hajnival:
– Hol találkoztatok először a taekwondóval?
– Laura sportiskolába jár (Csanádi Árpád Általános Iskola és Gimnázium – a szerk.) -kezdi Hajni a beszámolót, ahol negyedik osztályra minden tanulónak rendelkeznie kell leigazolt sportággal. Éppen ezért az alsó tagozatosoknak minden ősszel és tavasszal iskolai program keretein belül lehetőségük van kilátogatni a Budapesti Nagy Sportágválasztóra, hátha éppen ott találnak rá a nekik való sportágra. Amikor Lauráék osztálya is készült kimenni a rendezvényre, az osztályfőnök felkért kísérőnek. Kaptam egy négyfős fiúcsoportot és persze Laurát. A fiúk ki akarták kipróbálni a taekwondót is, mi pedig Laurával csak álltunk és néztük őket a pást széléről. Akkor lépett oda hozzánk Németh Attila (a Sárga-Tenger Taekwondo Klub Mestere) és meggyőzte a lányomat, hogy próbálja ki ő is, ne csak ácsorogjon. Rúgatott vele párat, aztán még párat és kaptunk szórólapot is, ahogy minden más sportágnál, amit kipróbáltunk.
Laura ekkor még szertornázott a KSI-ben, de egyszerűen nem érezte jól magát az ottani edzéseken, így kapóra jött a Sportágválasztó, ahol kipróbálhatott több sportot is. Végül elmentünk egy edzésre a Sárga-Tengerbe. Azonnal megfogott bennünket a bensőséges, barátságos fogadtatás, Laurának fontos volt, hogy rajta kívül voltak más lányok is és Attila mester -aki remekül ért a kisgyerekekhez-, nagyon tudott hatni rá.
– Egyből beleszerettél a sportágba?
– Inkább csak szépen lassan- emlékszik vissza Laura a kezdetekre. Közel egy évig csak “hobbiból”, alkalmanként jártam le, sok volt a játékos feladat, tetszett a társaság és jól éreztem magam az edzéseken. Aztán ahogy láttam, hogy mennyit fejlődnek a többiek, eldöntöttem, hogy én is ezt szeretném csinálni. A formagyakorlatok, a technikák, rúgások, a hangulat egyszerűen magukkal ragadtak. Nagyon jó csapatba kerültem, ahol mindenki támogatott és mindenki örült a másik örömének, sikerének. Nagyon sok biztatást kapok szüleimtől, barátaimtól és mestereimtől. Motiválnak a kihívások, az új elérhető célok.
2013-ban már Laura bemutatózott a Nagy Sportágválasztón
– Mikor kezdtél el versenyeken indulni?
– Három évvel ezelőtt. Eleinte csak formagyakorlatban indultam, ahol nem kerülünk kontaktusba az ellenféllel, így sérülésektől sem kell tartani. Az első küzdőversenyemen kicsit megijedtem, de utána már abba is belejöttem. Van még egy fajtája a versenyeknek, a zenés freestyle. Nem is tudom eldönteni, hogy melyik a kedvencem. Az európa-bajnoki bronzérmemet zenés freestyle-ban szereztem.
– Ápolónő vagyok, úgyhogy megijedni nem fogok egy sérüléstől. Eleinte minden mérkőzésén ott voltam én is, de sokkal jobban izgultam, mint Laura, ha neki fájt valami, az nekem is fájt. Ezért megegyeztünk a férjemmel, hogy amikor küzdőversenye van Laurának, akkor ő megy vele, én pedig a fiunkat, Patrikot kísérem a meccseire. Persze mindig izgulok itthon érte és folyamatosan telefonos “forródrótos” kapcsolatban vagyunk. Eddig csupán egy-két komolyabb sérülése volt, egyszer felszakad a szemöldöke és a múltkori versenyen sikerült “belenéznie” egy rúgásba. Volt is egy kis izgalom, hogy komolyabban megsérült-e az orra, de szerencsére semmi baja. Azóta sem tudtam megnézni a meccset, pedig a férjem mindig felveszi videóra.
Kondor Open (Laura kékben)
– Szülőként akartátok, hogy versenyezzenek a gyerekeitek?
– Mi is sportoltunk a férjemmel, bár csak iskolai szinten, de abban egyetértettünk, hogy a gyerekeinknek is kell sportolniuk. Laura magától döntött úgy, hogy szeretne versenyezni, amiben mi soha nem gátoltuk. Szülőként mindig csak annyit mondunk neki a mérkőzések előtt, hogy ne adja föl! Ez az egy kérésünk van. Ha fölmegy, akkor csinálja végig. Ha ő kiáll és végigcsinálja, egy jó meccsből még akkor is tanulhat, ha elveszíti.
Igyekszünk megadni nemcsak anyagilag, hanem emberileg, lelkileg mindent, amire a gyerekeinknek szüksége van. Versenyezniük nem kötelező, de ha elvállalnak egy szezont, akkor abból nem engedem kilépni őket, nemcsak maguk miatt, hanem mert a csapatot egy szezon közepén nem hagyhatják cserben, de ha utána nem akarnának versenyezni, elfogadnám a döntésüket.
A sport a mozgás öröme, a jó közösséghez tartozás a lényeg! Az, hogy jobb emberré váljanak, hogy megtanulják milyen csapatban működni.
Laurát a távolabbi terveiről is faggattam kicsit:
– Úgy érzem, hogy rátaláltam arra, amit igazán szeretek. Ebben a sportban képzelem el a jövőmet, ebben érzem jól magam, ez lett az életem! Sokat köszönhetek a nevelőedzőmnek, hiszen ő fedezett fel és tőle tanultam meg az alapokat, de nemrégiben a fejlődésem érdekében egyesületet váltottam: az UTE Taekwondo szakosztályába igazoltam és nagy reményekkel tekintek a jövőbe. Az általános iskola után sportgimnáziumba szeretnék menni, majd a főiskolán edzőnek tanulni és minél több emberrel megismertetni a mozgás és a taekwondo örömeit.
Szeretnék eredményes sportoló, jó ember és alázatos tanítvány lenni! Remélem, egyszer kijuthatok a taekwondo őshazájába, Koreába, hogy gyarapítsam tudásomat, az életem fő célkitűzése pedig az olimpia! Ehhez bármilyen nehézséget, megpróbáltatást szívesen vállalok!
Ha tetszenek az itt található interjúk, csatlakozz a Nagy Sportágválasztó facebook oldalához, hogy mindig értesülj a legújabb bejegyzésekről!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: