SPORTÁGVÁLASZTÓ BLOG

Megalakult a Magyar Jégúszó Egyesület!

Ha egy verőfényes kora téli napon 8 fokos a Balaton vízhőmérséklete, a jégúszó bizakodni kezd: már csak 3 fokot kell hűlnie az ideálishoz! Jelenleg 1-2 fokos a víz, mondhatni tökéletes. Már akinek… Keszei Csabának mindenképp, aki lelkes amatőr jégúszóként néhány hete megalapította a Magyar Jégúszó Egyesületet:

– Hogy jut az eszébe valakinek, hogy megmártózzon a fagyos vízben?

– Nagyon sok helyen jártam már a világban és mindenhol megfürödtem a tavakban, tengerekben, köztük voltak olyan helyek, ahol kifejezetten hideg volt, mint például Szibériában. Oroszországban nagy hagyománya van a jégúszásnak, hiszen január 19-én, Vízkereszt ünnepén országszerte jeges csobbanásokkal emlékeznek meg Jézus megkeresztelkedéséről. Ezek náluk nagy tömegeket vonzó események, feltehetően maga a sportág is innen nőtte ki magát. 

Magyarországon is indult nemrégiben egy hasonló kezdeményezés, idén január elsején már negyedik alkalommal rendezték meg a Szigligeti Csobbanást a Balaton fagyos vizében. Nem ritka, hogy 2-300 ember köszönti ezzel az extrém felfrissüléssel az új évet.

Kell hozzá egy elhatározás, hogy az ember először belemenjen a hideg vízbe. Amikor onnan kijön és nem az az első gondolata, hogy soha többé ilyet nem csinálok, hanem megelégedéssel tölti el, hogy teljesített egy kihívást, akkor már szinte magától adódik, hogy újabb és újabb célokat tűz ki maga elé: növeli a vízben töltött másodperceket, a teljesítendő táv hosszát.

russia-please

Fürdésre csábító medence a szabadban. Kipróbálnád?

– Mik a jégúszás szabályai?

5 fokosnál alacsonyabb hőmérsékletű természetes vízben kell megtenni különböző távokat. A legrövidebb a 25-27 méteres táv a medence méretétől függően, aztán 50 m, 450 m és végül az 1 km, vagy 1 mérföld – országtól függően.

A nemzetközi jégúszó szövetségnek van egy besorolása, miszerint azok az emberek, akik az ő ellenőrük felügyelete alatt teljesítik az 1 mérföldes távot, úgynevezett “fagyos” fokozatú érdemrendben részesülnek. A szövetségi adatok szerint 101 fagyos fokozatú jégmérföldes úszó van a világon, érdekesség, hogy a tabella élén a dél-afrikai jégúszók állnak.

A szabályzat szerint hagyományos úszónadrágban, nőknek úszódresszben kell úszni, a neoprénruha nem megengedett. 

russia-3

Egy szabálytalan csobbanás: cipőben nem érvényes!

Sapka, szemüveg természetesen lehet az emberen, továbbá mindenkin van egy védőbója, amit maga után húz a vízben.

– Nyilván a biztonság, illetve a biztonságosabb mentés miatt… Mennyire veszélyes ez a sport?

A motorozás is veszélyes, mégis sokan csinálják. A jégúszás során a legnagyobb veszélyt a test lehűlése okozza, ami hipotermiához vezethet. Ez okozhat a súlyosság mértékétől függően izomrángásokat, izommerevséget, ájulást, kómás állapotot. Ezért is nagyon fontos, hogy mielőtt az ember elkezd a saját szakállára jeges vízbe ugrálni, tájékozódjon ezekről a veszélyekről és segíteni tudó kísérővel vágjon bele. A szervezett jégúszó megmérettetéseken csak olyanok indulhatnak, akik kardiológiai igazolást mutatnak be arról, hogy nincs semmilyen ismert szívproblémájuk és érrendszeri megbetegedéssel is tilos vízbe szállni.

Különben a hideg víznek, a hideg-meleg közti nagy hőmérsékleti különbség kihasználásának (pl. szauna) régóta ismert a jótékony hatása is: felpezsdül a vérkeringés, ellenállóbbá válik a szervezet a megbetegedések ellen, javul a közérzet.

– Miért döntöttél úgy, hogy létrehozod a Magyar Jégúszó Egyesületet? 

Az egyesületté válás egyik célja, hogy a jégúszás hivatalos szabályai szerint, a kötelező biztonsági előírásokat betartva, szervezett keretek között tehessék próbára kitartásukat ennek az extrém sportnak a szerelmesei és a felkészülés során is legyen egy olyan közösség, ahol a sportolók figyelnek egymásra és segítenek ha baj van.

2016 februárjában Balatonfüreden rendezhetjük meg az első magyar hivatalos jégúszó versenyt, ennek a szervezésével, az ehhez kapcsoló engedélyek beszerzésével foglalkozom most.

– A családod hogy viseli ezt a hobbit?

– Elég sok extrém dolgot kipróbáltam már korábban is, így a jégúszással már szinte nem is feszítettem túl a húrt. Azért igyekszem ezeket inkább olyanok társaságában csinálni, akik hozzám hasonlóan szenvedélyesen szeretik az ilyen kihívásokat, a családom pedig, ha elkísér egy-egy versenyre, közös kirándulásnak fogjuk fel, eszem ágában sincs beráncigálni őket a vízbe.

Ha érzed magadban a spirituszt egy jeges kihíváshoz, látogasd meg a Magyar Jégúszó Egyesület facebook oldalát, ahol további információkat találsz és kapcsolatba léphetsz velük!

Jégúszásra ugyan nem lesz lehetőség, de azért ajánlom figyelmetekbe a Téli Sportágválasztó ingyenes rendezvényét, ami január 18-án lesz a Városligeti Műjégpályán: a jeges-havas közeg szerelmesei rengeteg sport kipróbálhatnak, csak győzzenek választani!

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!