“Az osztálykirándulásokat mindig izgatottság és várakozás kíséri. Péntek reggel sem volt ez másként. A gyerekek tágra nyílt pupillákkal várták a vezényszót, mely szerint: „Itt a busz, indulhatunk!” .
Az első feladat sikeres megvalósítása után, azaz kifogni a legjobb helyet a buszon, egyeseken megelégedettség uralkodott el, mások a kezdeti sikertelenség miatt zúgolódtak.
Az intellektuelek a „nekem mindegy” életérzéssel vágtak neki a napnak.
Churchill jól ismert mondását: „Csak semmi sport” idézgették magukban, s már a hazautat fontolgatták.
Azonban ez a nap nem a várakozásoknak megfelelően alakult… hanem sokkal jobban annál…mindegyikünk számára!
Nem tudtuk, mi vár majd minket a kapukon belül, csak sejtettük, hogy nem lehet rossz. Azonban, mikor beléptünk, és a forgatag kellős közepébe csöppentünk, már láttuk, hogy ma senki sem fog unatkozni. És tényleg! Nem a büféé, nem a vásárfiáé volt a főszerep, hanem az élmények begyűjtésével volt elfoglalva mindenki. Mi osztályfőnökök csak köröztünk a standok között, próbáltunk elcsípni egy-egy szempárt a mieink közül, hogy kiderítsük, milyen a hangulat. Azonban határtalan meglepetésünkre most először nem kellett kérdeznünk semmit. Ahogy a gyerekek megláttak minket felbukkanni, már rohantak is hozzánk, hogy:
– Tessék elképzelni boboztam, eddig csak tv-ben láttam, de szuper!
– Kaptam egy autogramot Bárdosi Sándortól!
– Lefényképeztek Hajdú B.-vel, ez csúcs!
– Madár megadta nekem magát! Ezt otthon nem fogják elhinni!
– Végre tudom, mi az a tájfutás! Nagyon izgi! Anyuékkal is kipróbálnám.
– A víz nagyon hideg, de látott kapura lőni Gergely Pista!
– Jé, füvön is síelnek, én is kipróbálom!
– Beálltunk a pomponos csapatba, engem is dobáltak, azt mondták, szépen tartom magam!
– Tessék elképzelni, lovagolhattam, mindig is érdekelt, milyen lehet!
És sorolhatnám reggelig, mert még a busz is az élményektől zengett hazafelé.
Kellemes érzés töltött el. Hát csak ennyi kell? Néhány vidám pillanat, “pár” sporteszköz, több tucatnyi lelkes szervező, és egy zseniális ötlet!
Az élmény számomra, és a tanítványaim számára sem mindennapi volt. Azt mondják, hogy amikor a gyerekek felnőnek, általános iskolás korukból csak pillanatokra, érzésekre emlékeznek. Néhány poénra, jellemző szófordulatra, és hangulatra. Úgy gondolom, ez a nap sokaknak benne lesz abban a virtuális élménytárban, ami a „de jó volt a suliban” emlékképet erősíti.
Köszönet illeti mindazokat, akik időt, energiát és fáradságot nem kímélve hozzájárultak ehhez a felejthetetlen, tartalmas kikapcsolódást kínáló, jövőbeni célokat megfogalmazni segítő, izgalmas naphoz!”
Szabó Mónika (7.a osztályfőnöke) – Petőfi Sándor Általános Iskola, Vác
Kommentek