A sportágválasztásnál sok esetben hatással van ránk egy-egy nagy formátumú személyiség, bajnok, példakép, vagy éppen a családi hagyomány, a szülői minta. Vannak olyan sportfamíliák, akiknek generációi szinte beleszületnek az adott sportágba. A hazai rövidpályás gyorskorcsolya megalapítója Csizmadia Ferenc lánya és unokája is ugyanazt a sportágat választotta. Ildikó édesapja hatására és keze alatt lett rövidpályás gyorskorcsolyázó, most már edzőként dolgozik sportágában, 10 éves kisfia, Márk pedig szintén a jégpályán talált rá az igazira! Az apáról, nagyapáról elnevezett Csizmadia Emlékverseny tablója fogadja őket minden alkalommal, amikor a Gyakorló Jégcsarnok előterébe lépnek. Személyes sportélményeiről és sportágválasztása inspirációiról Csizmadia Ildikót faggatom.
Mesélj kérlek kicsit a kezdetekről, hány éves korodban vettél először korcsolyát a lábadra?
A korcsolyázás nagyjából 3 éves koromban indult, apukám révén. Ő akkor nagypályás gyorskorcsolya edző volt, a Városligeti Műjégpályán oktatott, így jutottunk le mi is a lánytestvéremmel a jégpályára, és 3 évesen már ott totyogtunk a jégen. Édesapám nagyon imádta ezt a sportágat, a szerelmese volt, főleg a rövidpályás szakágnak. Mondhatjuk, hogy a Magyarországon 1980-an körül elindult rövidpályás gyorskorcsolyázás egyik alapítója, alappillére volt. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy az ő emlékét őrizve minden évben megrendezik a Csizmadia Emlékversenyt a sportágban.
Abból, hogy valakinek az édesapja egy adott sportágban dolgozik, még nem feltétlenül következik, hogy a gyermekei is az iránt a sportág iránt fognak elköteleződni. Nálatok, hogy alakult ez ki?
Édesapán hatása nagyon erős volt, hiszen ő volt az edzőnk is. Gyerekként valahogy teljesen természetesen, magától érthetően kerültünk bele ebbe az egész körforgásba. Szinte nem is vettük észre és már jártunk a versenyekre. Minden napunk erről szólt: edzések, edzőtáborok, versenyek. Egyszerűen a gyerekkorunk részévé vált.
Az édesapa akkor elég erős inspirációt jelentett, hiszen – mivel gyermeked is ezt a sportágat választotta -, most már „gyorskorcsolya-dinasztia” lettetek! A testvéreddel hogyan alakult a sportkarrieretek?
Mind a ketten válogatott versenyzők lettünk, együtt edzettünk, jártunk a versenyekre. A nővérem kicsit előbb abbahagyta, én 19 éves koromig versenyeztem. A junior és a felnőtt válogatottnak is tagja voltam. Juniorként elég szép eredményeket értem el, főleg ahhoz képest, hogy Magyarországon nagyon gyerekcipőben járt még akkor a rövidpályás gyorskorcsolya sportág. Büszke vagyok rá, hogy a nemzetközi mezőnyben juniorként 10. helyezett voltam és az európai versenyzők ranglistáján is az első tízben benne voltam.
Kis megszakítás után, hogy kerültél vissza a sportág közelébe edzőként?
Pár évig teljesen mással foglalkoztam és persze tanultam, de nem távolodtam el teljesen a sportágtól. Ott voltam a versenyeken, ugyan már, mint néző, szurkoló. Mindig visszahúzott a szívem a jégpályához, érdekelt a sportélet, hogy fejlődik a sportág. Jó volt találkozni az egykori versenytársakkal, és ott voltam apukám Emlékversenyein is mindig, az egész családdal együtt. De igazából a gyerekem hozott vissza a sportágba! Amikor Márk elkezdett korcsolyázni újra találkoztam Bánhidi Ákos vezetőedzővel, aki annak idején, gyerekkoromban az én edzőm is volt, mivel látta, hogy nem múlt el a lelkesedésem a gyorskori iránt és szeretek gyerekkel foglalkozni, biztatott, hogy szerezzek edzői képesítést.
Érdekes visszatérő szál a családotok életében a többszörös szereposztás. Édesapád és te is megtapasztaltátok a versenyzői, szülői, edzői „posztot” is. Hogy emlékszel vissza, annak idején az edzői és a szülői szerepet édesapád mennyire tudta elválasztani? Előnyt vagy hátrányt jelentett számotokra, hogy nem csak az apukátok, hanem az edzőtök is?
Megmondom őszintén, kicsit összefolynak az emlékek, de az biztos, hogy teljesen természetesen működött az egész. Nagyon jól külön tudtuk választani ezt. Amikor edzésen voltunk akkor ott valóban edzőként kezeltük őt, és ő sem kivételezett velem, velünk. Otthon pedig igazi apuka volt. Egyáltalán nem keverte a szerepeket, nagyon harmonikus volt az egész. Nem mindenhol működik ez jól, sok esetben – hallok ilyen történeteket – konfliktushoz vezet, de nálunk nagyon szerencsés volt a helyzet, nekem nagyon sok erőt, energiát adott.
Ugyan nem te vagy a kisfiad edzője, mert kisebb korosztállyal dolgozol, de látom, hogy együtt zajlanak az edzések bizonyos részei, és van, amikor te instruálod őt is. Illetve elkaptam, sok szeretetteljes pillantást, amit rávetsz, amikor siklik a jégen. Érdekes lehet egyszerre szülőként és edzőként is figyelni őt. Szoktál tanácsokat adni neki?
Persze szoktunk beszélgetni az edzésekről, hogy érezte magát, hogy ment neki és hogy én látom én, min érdemes javítani, és persze szülőként is segítem, bátorítom. Mivel én is voltam sportoló, versenyző, abszolút át tudom élni az ő kis elkeseredéseit és az örömeit is. Mivel még csak 10 éves, azért olyan nagy taktikai utasításokra még nincs szüksége, és én magam is igyekszem figyelni a szerepek harmóniájára, hogy semmiképpen ne legyek „túl sok” a számára, inkább biztos hátteret jelentsek neki.
És hogy látja az edző-szülői szív, van tehetsége a sportághoz?
Nyilván minden szülő elfogult a gyermeke iránt valamilyen szinten, de ha ettől elvonatkoztatok, akkor tényleg azt gondolom, hogy van hozzá tehetsége, de még fontosabb, hogy megvan hozzá a szorgalma! Tényleg nagyon-nagyon sokat tesz bele a sportolásba, az edzésekbe, mind mentálisan, mind fizikálisan, ami remélem, meghozza majd a gyümölcsét!
Mi az, amit neked a sportolás, a gyorskorcsolya adott, ami az egész életedre kihat?
A kitartást, akár a munkában, akár a családban, akár a magánéletben, és egy fantasztikus közösséget! Azokkal az emberekkel, akikkel a gyerekkoromban együtt sportoltam – pedig ennek már lassan 30 éve! – a mai napig nagyon jó kapcsolatot ápolunk. A sportolás által felejthetetlen élményekben volt részünk, akár az utazásokra, akár az edzőtáborokra, akár a versenyekre gondolok vissza, és ezek az élmények összekovácsoltak minket egy életre.
Edzőként, sportszakemberként miért ajánlanád a sportágat?
A rövidpályás gyorskorcsolya egy fiatal sportág, még mindig sokan nem ismerik Magyarországon. Ezért jó szívvel ajánlanám mindenkinek – akár családi programként – hogy látogassanak el egy hazai versenyre. Egyszerűen lenyűgöző látvány az a gyorsaság, ahogy a versenyzők siklanak a jégen, a csatározások pedig elképesztően izgalmasak, főleg a váltók! Még ha nem is választja valaki ezt a sportágat, érdemes egy-egy versenyt élőben megnézni. Ha pedig valakinek megtetszik a sportág és versenysportoló szeretne lenni, akkor nagy előny lehet, hogy még nincs azért olyan nagy mezőny Magyarországon. Tehát, ha valaki tehetséges és elszánt, akkor viszonylag hamar lehet jó eredményeket elérni és akár egy olimpiai érem sem olyan távoli álom, mint más magyar, úgynevezett sikersportágakban. És erre itt van napjainkban az élő példa, egy olyan nemzedéket látunk magunk előtt felnőni, akik folyamatosan hozzák a világversenyekről az érmeket!
Lehet érezni, hogy a magyar gyorskorcsolya sikerek hatására egyre többen jelentkeznek a sportágba?
Még van hová fejlődni, de elkezdődött valami. Egyre többen érdeklődnék a sportág iránt, egyre többen ismerik a versenyzők neveit, az eredményeket, ez nyilván a médiának is köszönhető. Biztos vagyok benne, hogy pár éven belül hazánkban is egyre népszerűbb lesz a gyorskorcsolya.
A szülőknek miért javasolod, hogy sportoljon, gyorskorcsolyázzon a gyermekük?
Azért tartom fontosnak a rendszeres sportolást, mert minél hamarabb elkezd sportolni egy gyerek, annál egészségesebb, annál erősebb, ellenállóbb lesz később a szervezete. A gyorskorcsolya vagányságot, magabiztosságot ad a gyerekeknek. Az állóképesség javítása és a fizikális erősödés mellett, fejleszti a koncentrációt. Kitartásra és összetartásra nevel, hiszen ugyan egyéni sportág, de a váltóversenyeken már csapatban kell dolgozni, ahol nagyon egymásra kell hangolódni. A csapat összetartás megtapasztalása, a kudarcok, a győzelmek kezelése, ezek mind a sportolás hozadékai.
A kisfiad mesélte egyik álmát, amelyben már nagy versenyző volt, részt vett az olimpián és átélte a pillanatot, amikor ott áll a dobogó legfelső fokán.
Persze nagyon örülnék, ha az álmai teljesülnének, de ha esetleg még sem ér el ilyen komoly eredményeket és nem lesz olimpiai bajnok, az sem baj, hiszen az előbb említett előnyöket, pozitív dolgokat ugyanúgy megkapja a sportágtól és biztos vagyok benne, hogy ez hasznára válik egész életében.
Szöveg: Koós-Lukács Tímea
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: